Az úticél és környéke
egy helyen!

Székesfehérvárról röviden - Székesfehérvár

  • Székesfehérvárról röviden, Székesfehérvár

Székesfehérvárról röviden

„A királyok városa” -ként is emlegetett Székesfehérvár - régi nevén Alba Regia - Fejér megye székhelye, megyei jogú város. Hazánk egyik legrégibb, leggazdagabb történelmi múlttal rendelkező városa.

A magyar királyok koronázó jelvényeinek egyikét ábrázoló alkotás uralja a város főterét. Székesfehérvár szabad királyi város jogállását az államalapító Szent Istvántól kapta, ennek állít emléket a Városház téren álló Országalma. A Városháza épületében megcsodálhatjuk a Szent Korona hiteles másolatát is. 

A város érdekes nevezetessége évről-évre megújuló virágkertészeti alkotás, a Virágóra, mely tavasztól őszig mutatja a pontos időt. Az óra mellett látható dátum mindig helyes! 
Szintén a város érdekessége az órajáték, melynek figurái a magyar történelem olyan királyi személyiségeit ábrázolják, akiknek nevéhez legendák fűződnek. 

A Koronázó-téren találjuk a Koronázó Bazilika Romkertjét, mely Nemzeti Emlékhely. István király bazilikájának romjai felett képet kaphatunk a magyarság történelmének fontos szeleteiről.

Nincs még egy olyan emlékműve a szerelemnek, mint a székesfehérvári Bory-vár, melyet a szerelmes férj épített két kezével. Tömény romantika, kőbe zárt versek, csókok és rajongások várnak felfedezésre.

Kényeztetés a testnek és léleknek az Árpád-forrás szénsavas vizére létesített szecessziós épület, az Árpád Fürdő török hangulata, exkluzív környezete, és gazdag wellness kínálata.

 

 

További 24 látnivaló a(z) Székesfehérvárról röviden közelében és Székesfehérvár településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Hirdetés


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem